gyerekeim. Mintha mindaz az eltelt év – az iskolába fuvarozás, a tevékenységeinek támogatása, az éjszaka közepén való meghallgatása, a család egyben tartása – semmit sem jelentett volna. Mintha az, hogy az apja mellett álltam a legnehezebb időkben – amikor a kezem sajgott, a hátam pedig égett a kimerültségtől –, nem kovácsolt volna minket családdá.
Az igazság az, hogy sosem próbáltam az anyja helyébe lépni. Soha nem is akartam. Egyszerűen csak ott akartam lenni mellette – biztos pontként, megbízható támaszként, jelen lévő emberként.
Amikor hallottam, hogy egyetlen címkére egyszerűsít le, majd egy ilyen kegyetlen követeléssel áll
