számomra, hogy az nem a teljes igazság volt. Egy fiatalember volt, aki a frusztrációját vezette le, a fájdalmából beszélt, és erősnek próbált mutatkozni, holott a világ már annyi mindent elvett tőle.
Én pedig – a saját fájdalmamba és félelmembe merülve – a legkeményebb szavaira a legkeményebb tettel válaszoltam.
A férjem halála óta először éreztem úgy, hogy valakit igazán cserbenhagytam – valakit, aki még mindig ott van mellettem. Azon az estén, napnyugtakor, odamentem a bejárati ajtóhoz, és kinyitottam. Egy pillanatig ott álltam, kezem a kilincsen, és a csendet hallgattam.
Amikor a nevelt fiam hazaért,
