lenne elég jó, amit csinálok.
Erre nem volt könnyű válasza. Csak bólintott.
– Igazad van – mondta végül. – Néha tényleg úgy beszélek, ahogy nem kellene.
Nem vártam nagy drámai bocsánatkérést, virágcsokrot vagy ígéreteket. Csak azt szerettem volna, hogy értse meg: a tisztelet nem valami extra, amit ki kell érdemelni. A tiszteletnek a hétköznapokban is ott kell lennie, még egy tányér leves fölött is.
A következő vasárnap ismét főztem. Ő pedig leült az asztalhoz, megkóstolta a levest, majd rám nézett.
– Nagyon finom lett – mondta. – Köszönöm, hogy főztél.
Nem tudom, hogy a leves volt-e
