Összeszorult a mellkasom, amikor eszembe jutott a férfi, akit tizennyolc évig szerettem – a férfi, aki minden vasárnap szörnyű palacsintát sütött, aki emlékezett a kedvenc kávétejszínemre, és aki átsegített apám temetésén.
Vajon tanulmányozta a gyilkosságokat?
Vagy ő is benne volt ezekben?
Éjfélre Danielt tekintették fő gyanúsítottnak.
Nem aludtam.
Másnap reggel Kellan nyomozó visszatért a virágüzlet rendeléséről szóló törvényszéki vizsgálat eredményeivel.
„Az ujjlenyomatok nem Danieléi” – mondta.
Megkönnyebbülés és zavarodottság találkozott bennem.
„Akkor kik ők?”
Kellan habozott.
„Ámoshoz tartoznak.”
Nem ismertem fel a nevet.
– Nyomozó volt – folytatta Kellan. – Az eredeti ügyönaz apáddal dolgozott.
